Apropó

Apropó GEORGE SOROS.

A neve az utóbbi időben rengeteget szerepel a médiában, tévében, rádióban, interneten, legtöbbször leegyszerűsített pozitív vagy negatív előjellel. Talán azért, mert az utóbbi évtizedek valóságának az a szelete, amely az ő nevével összefüggésben van, rendkívül sokszínű, sokrétű.

A George Soros neve által fémjelzett szervezeteknek például komoly szerepe volt a múlt század végi európai politikai sőt geopolitikai változásokban, a kommunista birodalom lebontásában. A látható, igen hasznos tevékenyének az egyik célja még a berlini fal lebontása előtt egy új, majdani politikai, média- és kulturális elit kialakítása volt. A legtöbb későbbi politikai és media-vezetőnek ez a hálózat lehetőséget teremtett a „szabad világ” megismerésére, alakította a világképét, kinyitott számukra olyan kommunikációs csatornákat, amelyeket korábban nem ismerhettek. Ez annak idején az Egyesült Államok Európára vonatkozó külpolitikai irányvonalának volt bevallottan a része.

Akkor, 1989 előtt és után ez számunkra, akik a bezárt „szocialista táborban” éltünk, ez egy rendkívül pozitív lehetőség volt, egy kapu a világra, valódi segítség a gyökeres rendszerváltás hívei számára. Érdekes, hogy akkor senki sem beszélt Soros pénzéről, hanem a Soros Alapítványok pénzéről. A Soros néven működő NGO-k biztos pénzügyi forrást jelentettek, a szervezésben és a határidők betartásában bízni lehetett. Számtalan, főleg értelmiségi kezdeményezés, lapok, könyvek, konferenciák pénzügyi hátterét biztosították ezek az alapítványok.

A szervezetek félpolitikai jellegét csak két tulajdonsága jelezte. Az egyik a már említett kommunistaellenesség. Ez számunkra talán nem is volt politikai álláspont, hanem mindössze a józan ész és ítélőképesség kifejezése. Ép ésszel egy amerikai nem támogathatta a kommunistákat – gondoltuk. A félpolitikai jellegre még az utalt, hogy a kedvezményezettek nagyobbik fele a liberális értelmiségiek közül került ki. De lehet, hogy ők voltak a tevékenyebbek, ők használták ki jobban az alapítványi támogatás lehetőségeit.

89-ben Európa keleti fele örült, hálás volt ennek az irányzatnak. A mai változások, amelyekben ugyancsak látható szerepe van a hagyományosan Soros nevével címzett NGO- és média-hálózatnak, nem vált ki általános tapsikolást. Ugyanaz a név, ma már más célokkal, amelyeknek Európában vannak támogatói és vannak ellenzői.

Ha valaki azt hiszi, hogy az 56-os menekült, bármilyen zseniálisan ismeri és használja az értéktőzsdék lehetőségeit, látja előre a gyors változásokat (látnok, vagy jól informált …?), szóval hogy Soros György kizárólag a saját és családja konyhabüdzséjéból működtet gyakorlatilag az egész földkerekségen szervezeteket, média-, kulturális és oktatási intézményeket több évtizede, aki ezt komolyan elhiszi, végtelenül naiv kell legyen. Hogy ki a valódi főfinanszírozó, állam, vagy elnökváltozásoktól meg nem zavart, Európában érdekelt pénzügyi körök? Nehéz kideríteni.

Mind a két folyamatban, a 89-esben és a maiban láthatóan jelen van George Soros (ejtsd Szorosz) neve, sőt személye. Az egyik a kommunizmus lebontását célozta meg és mindenki örült, talán még az akkori nomenklatúra tagjai is, akikből később oligarchák lettek.

A mai változások Európa demográfiai és strukturális metamorfózisára irányulnak, amelynek a gyökerei megtalálhatók a Páneurópai Unió létrejöttét megelőző egyeztető folyamatban, Richard Kalergi, a Páneurópai Unió első elnöke műveiben. A nap mint nap látható és egyre inkább nyilvánosan is felvállalt cél közép távon egy kevert összetételű, könnyebben manipulálható tömeg kialakítása az EU területén, a nemzetállamok uniója helyett föderális berendezkedés és egyre erős központi irányítás, magyarán egy könnyebben irányítható Európa kialakítása.

Ennek a folyamatnak lehetnek haszonélvezői és mindenképpen lesznek vesztesei.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

SZAVAZATI JOG ÉS FELELŐSSÉG

Olvasom: „az országgyűlési választások során szavazati jog azokat illeti, akik osztoznak ennek politikai felelősségében, azaz viselik a választási eredmények következményeit.”

A határon túli magyarok mindig is viselték a magyarországi választások következményeit. Még akkor is, amikor a választások csak színleltek voltak és nem volt igazi tét.

A rendszerváltás utáni baloldali kormányok – például Medgyesi, Gyurcsány stb. miniszterelnöksége idején – a határon túlra érkező, első sorban a magyar kultúrát és oktatást támogató évi juttatás annyira lecsökkent, hogy még a Magyarországon hivatalosan, minimálbérért dolgozó erdélyi munkások adóinak, járulékainak az összegét is alig érte el.

Nem volt tehát támogatás, hanem csak egy összeg visszautalása, amelyből, sem az adóból, sem például az egészségügyi biztosítás összegéből a magyar adóhivatalnak mindezt befizető határon túli ‘vendégmunkás’ semmilyen előnyben nem részesült: egészségbiztosítást legfeljebb a jóval drágább ideiglenesen ott tartózkodó külföldi árkategóriában vehetett volna igénybe.

Ugyanakkor a Magyar Állandó Értekezlet sem működött, tehát nyílt, hivatalos, rendszeres kommunikációra sem volt lehetőség a magyarországi vezetők és a határon túli magyarok között.

Hamis, rosszindulatú, kicsinyes, önző ösztönökre számító a propaganda a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga ellen, és tele van hazugságokkal, rágalmakkal. Gyűlöletre uszít egy több milliós közösség ellen.                                                                                                                                                           Boros Zoltán

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Búcsú Bodor Páltól

Drága Pali, bocsáss meg, csak így tudlak szólítani, ahogy a Te kérésedre minden kolléga szólított. Sokszor gondoltam rád, nemcsak az utóbbi időben, hanem már néhány éve. Most már véglegesen érzem azt, amiről azt gondoltam sokáig, hogy nem következhet be, mert hittem, hogy kell még találkozzunk, ki kell beszéljük, ki kell mondjuk mindazt, amit annak idején, amikor még rengeteget beszélgettünk, nem sikerült kimondanunk. Nem sikerült, mert nagyon a mában éltünk. Nem is az akkori mai napban, hanem abban az órában, abban a percben. Amikor például a tévé kerítése hosszában körülbelül három órán keresztül róttuk az utat oda-vissza, akkor is úgy váltunk el, hogy azt mondtad: „sajnálom, hogy nincs idő, hogy mindent megbeszéljünk, de Júlia már biztos nagyon vár és meg fog szidni”.

A hetvenes években, amikor a Román Televízió magyar szerkesztőségét vezetted és a rádióét (meg a német szerkesztőségek is hozzád tartoztak), Júlia, a feleséged nap közben igencsak ritkán találkozhatott veled, reggel bejöttél a tévébe és a legtöbbször sötétedés után kerültél haza. A tévé volt az életed. Egyedi esélyt kaptál vagy harcoltál ki magadnak, hogy az erdélyi, a romániai magyarság első audiovizuális médiáját Te építsd ki, Te egyengesd az útját, Te találj hozzá szakembereket, Te döntsd el, hogy milyen úton haladjon, miről szóljon, milyen műfajok jelenjenek meg, hogyan közelítse meg a sok-sok kis régióban elhasonult magyar közösségeket. Hamar rá kellett jönnöd ugyanis, hogy például bánságiak közül sokan még nem láttak élő székely embert. Hogy a bihari magyar meg a csíki mennyire másként beszél, másként gondolkozik, mást énekel, más zenére táncol. A történelem viszontagságai, a határok mozgása, az utak állapota széttöredezte, elszigetelte egymástól a Romániában élő magyar kisközösségeket. Nem volt könnyű megtalálni, hogy milyen lehet az a közös nyelv, melyek azok a közös gondolatok, amelyek mindenkit megszólítanak.

Mindezt úgy kellett megoldanod, hogy a magyar televízióműsor létrehozását jóváhagyó Pártnak nagyon pontosan kidolgozott stratégiája és sokszor napra vagy órára leosztott taktikája volt arról, hogy mikor mi jelenjen meg a sajtóban, rádióban, televízióban, és ezeknek semmi köze nem volt a magyar nemzeti kommunikációs létkérdésekhez.

Neked sikerült. Volt hozzá műveltséged és szimatod, hogy kiváló filmes szakembereket, rendezőket, operatőrt, vágót szerződtess, hogy ne olyan tévés újságírókat válogass, akik kitűntek a rendszer elvárásainak a kiszolgálásában, hanem akiktől ügyszeretetet remélhettél. Még ha nem is találtál, mert nem találhattál tapasztalt tévéseket, hisz tévé magyarul korábban nem létezett Romániában, de bíztál abban, hogy a szakmát út közben is el lehet sajátítani, de irányultságot, akaratot, lelkiismeretességet tankönyvből nem lehet megtanulni.

Volt hozzá jó kapcsolatod a Párt vezetőségénél a sógorod által, aki a Központi Bizottságban egy fontos állást töltött be. Azóta sokan köszörülték rajtad ezért a nyelvüket. Mi tudjuk, hogy nincs igazuk, tapasztaltuk, hogy mire voltál képes használni a hátországodat.

Megérezted azt, amit hajdanában Kós Károly fogalmazott meg: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozunk, ahogy lehet, ahogy tudunk. Ha már az anyaországgal (ki sem volt szabad mondani ezt a szót) csak két évenként találkozhatunk rövid időre, ha a kulturális, művészeti kapcsolatok minimálisak és formálisak, agyonellenőrzöttek, ha magyarországi tévéműsort csak a határ menti megyékben lehet … nem látni, hanem legfeljebb sejteni egy bolhás, sercegő képernyőn, ha a legnagyobb élő magyar írók, színészek, muzsikusok többsége még soha nem lépett fel, nem szólalt meg Erdélyben, és az immár létező magyar adásban sem szabad őket sugározni, nincs más megoldás, mint amit a harmincas években a Szépmíves Céh, az Erdélyi Helikon, a Barabás Miklós Céh, az EMKE vagy a Hitel c. folyóirat kísérelt meg: teljes értékű irodalmi, művészeti, zenei, kulturális életet működtetni idehaza, Erdélyben. Ennek egy kis szeletét kaptad meg, a Te kezedben volt a varázspálca, és Te mindent megpróbáltál, hogy tisztességgel használd. Én nem úgy éreztem, hogy ezt valamiféle előírt vagy vállalt kötelességként csinálod, hanem belülről, legbelső énedből jött a késztetés és a hihetetlen energia.

Mögé álltál minden jó ötletnek. Még akkor is, ha szívtad a fogad, hogy ezt nehéz lesz átverni a cenzúrán, a Központi Bizottság sajtófelelőseinek árgus szemű ellenőrzésén. A legtöbbször mégis sikerült. Sütő András drámáit, amelyek történelmi köntösben az erdélyi magyarság valós problémáiról, sőt a szabad szólást elnyomó diktatórikus hatalomról szóltak, színvonalas, a televízió stúdióiban készült tévéjátékok formájában, románul feliratozva az egész ország nézhette. Voltak falvak, kisvárosok, amelyek lakosai a magyar adás képernyőjén láttak először erdélyi magyar színészeket.

Kihasználtad és átértelmezted a kommunista propaganda minden kulturális, közművelődési elvárását. Szórakoztatni a népet népzenével? Mögé álltál a táncház mozgalomnak. Tudhattad pedig, hogy az elvtársak nem az ősi magyar népzenére gondoltak. A „szórakozzon a nép, de ellenőrizhető keretekben” elv alapján a hatalom által támogatott kórusmozgalom, a falusi hagyományőrző együttesek nyitott kapukat találtak a tévében. Ennek is más volt a jelentése számunkra, a magyar népi hagyományok újjáélesztése és a meglévők életben tartása létkérdésünk volt, a kórusmozgalom, az ének- és táncegyüttesek úgy is mondhatjuk, hogy egy-egy faluközösség csoportos kommunikációs hálózatai voltak. A szlogenek, musszanyagok átértelmezéséből nemcsak máig értékes műsorok születtek, hanem a televízió képernyőjének a varázsa éltette, szakmai igénnyel fejlesztette magukat a mozgalmakat.

Addig Erdélyben nem vagy alig létező zenei műfajok nőhettek ki a tévé szárnyai alatt. Nem sokan tudták, nem is volt rá szükség, hogy tudják, hogy a Siculus könnyűzene fesztiválra, a Régizene fesztiválra, a táncháztalálkozókra a tévé magyar adása majdnem vagy legalább annyit költött, főként a résztvevők utaztatására, szállásra, étkeztetésre, mint maguk a megyei szervek. Szemrebbenés nélkül írtad alá legmerészebb költségvetéseket is, ha magyar rendezvényről volt szó, pedig tudtad, hogy a varázspálca másik végét mások fogják. És baj is lett belőle, pénzügyi ankét indult ellened és a szerkesztőség ellen. Szemünk láttára öregedtél azok alatt a hónapok alatt.

Drága Pali, tudom, hogy nem tartoztam egyfolytában a kedvenceid közé, néha úgy éreztem, nem tudod megbocsátani, hogy amikor egy szerkesztő segítségére lenne szükséged, hogy a főszerkesztőként rád háruló rengeteg hivatalos elvárást teljesíteni tudd, ha engem is megkerestél, a legtöbbször kibújtam alóla, mert épp zenei stúdióban dolgoztam vagy forgattam, mert akárcsak a többi kolléga, a magam kicsi varázsvesszőjével kihasználtam a Te általad biztosított pajzsot és csináltam amit kellett, érezve azt, hogy ez egy véges, időhatáros ténykedés, hogy az ország körülöttünk egyre kevésbé tűri a mi másságunkat, hogy az új trend az egy nyelv, egy kondukátor. De arra is jól emlékszem, hogy amikor egy-egy nagyobb szabású műsorunk jól sikerült, olyan dicséreteket kapott tőled a csapatunk, hogy szinte elszégyelltem magam. Sok mindent, amit akkor rég nem értettem, később, a Te székeden ülve a szerkesztőségben, a magam bőrén tapasztalhattam.

Drága Pali, szétsodort bennünket a sors, de ha igaz amit a Biblia mond, még találkozhatunk. Az idők változtak, valószínűleg mi is változtunk. Annyi minden maradt kimondatlanul, de egy biztos: amíg a Román Televízió Magyar adásáért Te feleltél, amíg ott voltál velünk, volt egy biztonságérzetünk, tudtuk, hogy a közösségünk számára meggyőződésünk szerint jó szándékainkat nem fogja senki akadályozni, hogy amíg lehetőséged van rá, mindent megteszel a szerkesztőségért, sőt a munkatársaidért is, akik úgy fordultak sokszor hozzád, mint egy csodatévőhöz.

Téged sokan „Bodor Pál Diurnusnak” ismernek. Mi Erdélyben a Magyar adás Bodor Pálját gyászoljuk. Drága Pali, nyugodj békében!

 

Boros Zoltán

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Hello world!

Welcome to WordPress.com. This is your first post. Edit or delete it and start blogging!

Kategória: Uncategorized | 1 hozzászólás